Rágcsáló fajtái

Ősszel sok társasházban, lakásban, raktárban megjelennek a rágcsálók (Rodentia), mint például patkány, egér, ez azért is van, mert a melegebb időjárás kedvezett nekik és túl szaparodtak, illetve keresik télre a lakóhelyüket.

Az idei ősszel sok társasházban, lakásban, raktárban megjelentek a rágcsálók (Rodentia), mint például a patkány, az egér, ez azért is van, mert az idei nyár melegebb időjárása kedvezett nekik és túl szaparodtak, illetve keresik télre a búvóhelyüket. A rágcsálók főként este aktívak, de túlszaporodás esetén napközben is előtünnek.

A rágcsálók általában ügyesen másznak, rövid távon gyorsan futnak, esetenként jól is úsznak. Gyengénlátók, és színvakok, de hallásuk, szaglásuk kitűnő, ez segíti őket a táplálékszerzésben és tájékozódásban. Egymással nagyon jól kommunikálnak. 

A legtöbbször növényi táplálékokat fogyasztanak. 

Magyarországon előfordulnak a vándorpatkány, házi egér, erdei egér.

A rágcsálók közegészségügyi szempontból veszélyesek, mert táplálkozásukkal, vizeletükkel, ürülékükkel, szőrükkel, nyálukkal  beszennyezik az élelmiszereket, számos betegséget terjesztenek. Ezen kívül mivel rágcsálók-metszőfogaik állandóan növekedése miatt- az épületekben, kábelekben is könnyen kárt okoznak rágásukkal.

Vándorpatkány (Rattus norvegicus)



Vándorpatkány (Rattus norvegicus)

A háta általában szürkésbarna, a hasa halványabb. A farka vastag, de rövidebb, mint a teste. A vándorpatkány kiváló szaglással rendelkezik, jól ás, úszik és mászik. 

A vándorpatkány sokszor bújik el üregekbe, de fontos számára, hogy víz közelben legyen, ezért is szereti a csatornákat, trágyadombokat, szeméttelepeket. Társasházaknál, raktáraknál és különböző épületeknél is megjelenik a vándorpatkány búvó- és szaporodóhelyet keresve. Budapest belvárosában előfordul, hogy az utcán is megjelenik, de a Duna part mentén a vízparton, ha apályos időszak van nem ritka, hogy ,,összefuthatunk velük. Áradáskor sem ritka ilyenkor a búvóhelyük víz alá kerülése miatt.

 

Házi patkány (Rattus rattus)

 

Házi patkány (Rattus rattus)

 A házi patkány háta színe a barnás szürkétől a feketéig terjed. A házi patkány hasa színe sárgás-fehértől egészen palaszürkéig terjed. A farka vékonyabb a vándor patkánynál és az hosszabb, mint a teste. 

A házi patkány kitűnően mászik, ugrik. Ásni és úszni ritkán szokott. 

A Rattus rattus, tehát a házi patkány Magyarországon kisebb egyed számmal rendelkezik nagyon ritka, valószínűleg a vándorpatkány szorította ki, ha megtalálható, akkor jellemzően gabonatárolók magasabb szintjein, mezőgazdasági üzemekben, általában a földfelszín felett  fordulnak elő. A házi patkány a lakóházak közelében búvóhelyének a oromzat/padlásszoba, tető deszkák mögötti rész, padlózat alatti, és a mennyezet feletti területek szolgálnak.

 

Házi egér (Mus musculus vagy Mus musculus domesticus)

Házi egér (Mus musculus vagy Mus musculus domesticus)

A házi egér háta barnás szürke, hasa halványabb. Nagy fülek jellemzi, az egér farka vékony és a hossza megegyezik az egér test hosszával. 

A szaglása az egyik legfontosabb érzékszerve. Nagyon jól mászik és akár 0,5 métert is képes ugrani. 

Búvóhelyként szolgál számára a padlásszoba, mennyezet fölötti rész, szerelőaknák, raktározott áruk és raklapok alatti területek. 

A házi egér nem fél az embertől, ezért is fordulnak elő sokszor lakásokban, főként télen.

 

Erdei egér (Apodemus sylvaticus)

Erdei egér (Apodemus sylvaticus)

Az erdei egér bizonyos országban védett, de Magyarországon nem. 

Az erdei egér hátának a színe sárgás-barnától a sötétbarnáig előfordul, a hasa halványabb színű. A hát és has találkozását narancsos-barnás vonal jelzi. Az egér orra hegyes, elálló fülekkel és nagy fekete szemekkel rendelkezik. A farka körülbelül ugyanolyan hosszú, vagy egy kicsit hosszabb, mint az erdei egérnek a teste. 

Szereti a zárt aljnövényzetű erdőszegélyeket, bozótos erdei tisztásokat. Sokszor helyezik el fészküket épületek közelében.



Keressen bizalommal

Küldés